Corsini kastély

Amióta csak Leopold elment a kastélyból, ezzel hivatalosan is lemondva a trónról amíg végre haza nem jön, az újságírók minden egyes nap ott áltak a palota előtt a purlicerpennáikkal, hogy megírhassák a történetet kósza ks szavakból, netalántán még a hercegecskét is lássák hazajönni.
A legnagyobb hírverést elkerülendő, Leopold éjfél utánra időzítette az érkezését, hátha az valamit is segít. A reptérről egy fekete limuzinnal utazott a palotához, de amint kinyitotta ajtaját, rájött, hogy a próbálkozásai eléggé hasztalanok.
Egy rakat újságíró tódul a szeme elé, próbálkoznk valamit is tenni. De Leonak megvan az a nagy szerencséje, hogy csak "szépen" kell néznie az alakokra és máris majdhogynem szűkölve odébbkotrósnak, a fiúka pedig csöndesen bemegy a vityillójába, ahol a hírverést kiszimatolva az apja szalad elé és köszönteni próbálja.
- Chiarához jöttem csak, ne örülj.- közli vele komoran, majd sétál is el mellőle, mígnem felér a lányka szobjáig, és behallgat az ajtón keresztül. Elmélyült szuszogás.

*Egy a kastélyban régen már láthatott alak tűnik fel a vendégek között, jól elrejtve magát fekete frakkjában és lakkipőjében. Általánosságban egy üresebb sarokban ácsorog, de néha úgy dönt, hogy kimászik onnan. Mint példának okért akkor is, mikor megörténik a baj.
Verekedik a tömegben, hogy eljusson egyik pontról a másikra, mikor egy fekete hölygike nekiütközik. Igen fiatalka, de Ben már látta őt képről.*
- Chiara kisasszony, ne ilyen hevesen, mert a végén az öreg Leopold nem nézegetheti a szépségét, miközben a fejére rakják az a csoda micsodát...
*Miközben beszél az ifjú, szüntelen vigyorog, mint akire ragasztják a mosolyt. Ráadásnak még le is hajol, hogy a tömegben, szinte a fenekével odébb kökdösve mindenkit, kézcsókot adjon.
Az ismerkedésre azonban nem sok idő nyílik, ugyanis kinyílik az ajtó. Bejön egy kis vakarcs, a tömeg szétnyílik. A hercegnőcskét szólítja a színpadra a helyére, az anyakirálynőt, és Chiara anyját. A Corsiniket. Bejamin egy még mindig mosolygós sajnálkozást villant meg, végül pedig csöndben eloldalaz.*

Leopold, miközben fent ücsörgött komoran a szobájában, egyre inkább tördelte ujjait. Igen, ilyen is előfordul. A nemsokára királlyá előlépő Leopold, ideges. Nem mindennap nevezik ki elvégre az embert egy tartomány királyának, ugyebár.
Komorságán még akkor sem vesz erőt, mikoron is jön az a kis ugronc, aki lent is harangozott, hogy a nép már várja. Szóval feláll, végigsimít az öltönyén és elindul lefelé.
lent, az ajtót kétoldalról k húzza szét neki kettő darab szolgáló, és a hercegecske belép. A tömeg szétnyílik, cipőbe bújtatott lába a vörös szönyegen halad végig, méltóságosan. Na nem csak a éptei azok, hanem saját maga is. Nagy meglepetésre, nem görnyed össze, mint szokott, nem komorkodik. Igazi király módjára felhúzot orrar, arisztokratikus egyenességben közlekedik. Mígnem odaér, ahova oda kell neki érnie, és leül édesanyja mellé, megfogva nnak kezét, a bársony trónszékbe.

*Mikor a kis hercegnő a találkozást emlegeti, ha ez lehetséges, Benjamin még szélesebben mosolyog és bólint.*
- Isten segéljen benne...
*Ily udvarias módon kívánja azt, amit kel, de akkora a lány már sehol sincsen. Mosolyoja lehervad, és tovább verekszik a tömegen, hogy eljusson oda, ahova indult. De ez megint nem sikerül neki, ugyanis jön egy nagy áramlat és még beljebb kerül. A nép oszlik, hogy a királyfi a nagy testével könnyen áthatolhasson közöttük a vörös szőnyegen. Ben akarva. akaratlanul is mosolyog itt egyet. Ő sajnos nem az uralkodót látja a srácban, hanem egyik legjobb haverjt, akinek halvány segédfogalma nincs a kormányzásról, uralkodásról.
Pontosabban nem sok. Az első tervbe vett dolga ugyanis nagyon ínyére van a Blair gyereknek. Ezen a gondolaton még megereszt egy sanda vigyort, de mikor valaki a lábára lép, csak rámorog az illetőre, nem is kicsit. Innentől nyugi van.*

A korona Leopild fejére kerü, arcán egy diadalittas mosollyal küldi el Chiara anyját aludni, meg szebb helyekre, mielőtt jön az újságírok hada, akiknek csak int. Az egyetlen izgalom, ami itt történni fog, arról úgyis egyszerre értesülnek. Tehát ücsörög szépen kicsit még a székben, Benjamint észrevéve még int neki egyet, aztán feláll, mágikusan felerősített hangján megszólal.
- Azt hiszem, mint jó királynak, nekem is kell egy intézkedést hoznom. Mindenki tudja, hogy milyen jó a viszonyunk az anglia beli varázsló uradalommal. Ezt a viszonyt ápolni kívánván arra jutottam, hogy alkut kötök, s megerősítem ezt a barátságot.
Kedvenc unokahúgomra gazdag élet vár az angol király családban majd, ahova be fog házasodni. Kerek egy hónap múlva. Tovbbi szép estét.- Leopold ennyit talán összefüggve még életében nem beszélt ennyi embernek. Amint befejezte már a búcsút is, felállt és kisétált. És most, hogy már a kastély kőfalai között sétafikál, egyszerűen örül magának, hogy megtetette.

*Benjamin, mikoron Leopols int neki egyet, csak mosolyog egyet. Na nem mintha ne azt tenné folyamatosan, de az mindegy is. Szóval Int neki, és magában már kacag. Szívesen tenné hangosan is, dehát ő azt soha nem teszi. Tdja, mi fog most következni, csak az arcokra kiváncsi. Hiszen azt erősen sejti, hogy Chiara nem pont rá gondol, mint jövendőbeli, de az is mindegy. Amint a királyka kivonul a teremből, és a lány is utána, ugyan ezt teszi Benjamin, de olyan sebsséggel, és olyan úton, hogy pont bekerül a a hölgyike elé, aki szépen neki is ütközik megint, és jól lehordja. DE nem baj. Ez Ben vidámságát nem lohasztja.*
- Ugyan na, kisasszony...Ne legyen ilyen ingerült, az még megárt a szépségének, s a jövendőbelije nem akarja majd elvenni. Senki nem szereti a banyákat, még akkor sem, ha az anglia tartomány feje...* egy cinkos kis kacsintás, aztán megint megszólalás.*
-Leopold barátomra meg igazán ne legyen mérges, lehetne sokkalta rosszabb is, csak gondoljon bele.* Megint egy kis kacsintás, aztán Benjamin biccent egyet, és ellép a hölgyemény elől.*
- További szép estét. azt hiszem, van még megbeszélnivalójuk Leoval.* Egy intés, udvarias meghajlás és az ifjú ahogy jött, már szalad is tovább magasságához képest eléggé hosszú lábaival. De a sarkon megáll, mintha lenne ott valami. Pedig nincs, egyszerűennincs kedve tovább menni. Szóval az ottmaradt lányzótól körülbelül öt méterre ácsorog valami festményt nézve.*

*Benjamin valahogyan sejtette, hogy Chiara utána fog jönni. ez akkor történik meg, mikor kezét éppen hátrarakja, összekulcsolja ujjait. De ez mellékes. egészen addig még csak oda sem pillant a lányra, míg az be nem fejezi a hozzáfűzött szavait, ami igen hosszan megy, végül egy cselédlányra vaó rikácsolással fejezi be, aminél az ifjú szélesen elvigyorodik és megingatja a fejét, de úgy, hogy közben egyik kezét az ajkaihoz illeszti. Egészen addig így is marad, mg alkalmi partnere vissza nem jön az elzavaró küldetéséből, ami sikerrel is jár. ekkor szépen, lassacskán leengedi pracliját és pár mosodperc gondolkozás után nekikezd a beszédnek.*
- De ha maga banyává válik, akkor már magát sem fogják szeretni, nem gondolja? És megeshet, hogy a külseje csodaszép marad, akárminek köszönhetően, de beül akor is elrohadhat. Nézze csak meg a kedves anyját, aki egy csodálatos asszony...is lehetne, ha nem olyan lenne, amilyen. Ajánlom, hogy hanyagolja ezt a viselkedést, mert különben még a maga szerint vén férje is kidobj az elviselhetetlensége miatt. Vagy végülis...-és itt megint az jkaihoz emeli egyik kezét-Szívrohamot kap az oltárnál , az első megszólalásánál. Ezt tekintve viszont gyakorlojon csak ilyeneket, s még a jajj, hányattatott sorsa és jóra fordulna.
*Kacsintás, és egy önmagát lelegyintő mozdulat a soron következő.*
- De térjünk a jobb dolgokra Chiara kisasszony. Benjamin vagyok, Leopold jóbarátja. mellesleg meg ilyen pici volt, mikor utoljára láttam...
*Mikor az ilyenre kerül a sor, akkor Ben nagyjából a derekánál meghúz egy vonalat. Persze azt már csak gondolatban fűzi hozzá, hogy ő sem volt sokkal nagyobb. És természetesen mindezt egy angyalian töretlen, mosollyal. Főleg a következő szavait.*
- De azt hiszem, meg kéne keresnie az ifjú királyt.

*Hát, izompasi biztos, hogy nem, de azért Benjamin nem egy olyan rossz fazon, hogy Chiarának nagyon kelljen majd sajnálni, hogy hozzá kell mennie.
De ez még messze van. Olyannyira messze, hogy a ifjú úr bele sem akar gondolni. Mondjuk akármennyire nem akar, mégis megteszi, a napnak majd minden percében. Mindezt olyan szinten, hogy a Corsini kastély nappalijában ücsörögve is csak egyre nézi a falat. Vagyis nem a falat, hanem az egyik rajta csüngő kéet, ami egy ifjú hölgyet ábrázol, méghozzá igazán csodásan. ezen elmerengve a zsebébe nyúl, ahonnan előhúz egy kis dobozot. Nézegeti...Na majd ezt is meg kell beszélnie a barátjával, Leopolddal, akivel azért tartja a napi kapcsolatot. igaz látni nem nagyon látja, nem már ám ő rárontani ott a kis barátocskájával. Na de mindegy is. hiszen hirtelen elterelődnek a gondolatai. A dobozka gyorsan zsbbecsúsztat, érkezik Corsni kisasszony valamit szorongatva.
Benjamin kis mosolykája egy lehelletnyit szélesebbé válik. A lány nem veszi észre. Hát majd ő észreveteti magát. Felemelkedik a vörös bőrkanapéról, amin ugye a gyász miatt egy fekete lepel van és odaandalog a hölgyikéhez.*
- Örömmel látom Chiara kisasszony, hogy remek kedvnek örvend ma. Minek köszönhető ez?-
*Ugyan lehet, hogy Corsini hercegnő nem tudja, hogy mekkora mosoly van arcán, az ifjú Blair ezt látja. És igen, igen kiváncsi az okára.*

*Benjamin, mikor jön a bóknak is nevezhető beismerés, hogy miért van jó kedve annyira, amennyire Chiarának, kezét az ajkához emeli és úgy szélesedik kis mosolya.*
- Tudja kisasszony, magának nagy sikere lenne, ha férfiú lenne. Nem egy női szívet összetörne...Mondjuk lehet, hogy most is azt teszi az én nemem egy-egy jeles képviselőjével.-
*Na igen. Azért ebből adódik, hogy Benjamin is érti a dolgát. És igen, nem egy női szívet tiport már a porba, de ez most mindegy is. Viszont az előző témához még hozzáfűzödik valamicske gondolat is.*
- Na igen, Leopold barátom is nem egyszer elmesélte, hogy anno milyen macska.egér harcot játszottak. És e kel valljam, én nem értem, hogyan bírta ezt. Maga mellet én rég magamba roskadtam volna, hogy olyan a testvérem van, mint neki, s nem lehet az enyém...-
*Benjamin mosolya lehervad itt. Az az éteri, mindig fentlévő eltűnik. Kezét is leengedi a szájától maga mellé. Leül a kanapéra. De aztán fel is pattan, hiszen eszébe jut a nagy tény, s megint mosolyog.*
- Istenemre mondom, borzasztó alak vagyok. Hiszen még nem is üdvözöltem...-
*És ezzel a mondattal a herceg le is haloj a lányhoz, megragadja kecses kis kacsóját és már nyomja is rá az üdvözlő csókot.*
- Szép jó estét, hercegnő.-

- Csodálakoztam is volna, meg kell valljam, ha az derül ki, hogy az arra érdemtelenekre is igencsak pazaorlja azt a drága idejét. Mondjuk lehet, hogy nem tud mást teni, hiszen ahogy észreveszem, s visszahallom innen meg onnan, a maga elvárásainak nem könnyű megfelelni. De ez egy jó dolog, félre ne értsen. Mindenképpen jó, ha valakinek van egy szintje, s csak az azt megütőkkel foglalkozik.-
*Bizony, ez a dologról Benjaminnak a véleménye, meg még egy kis kivánalma is van, hozzáfűzésben. Ezt, hogy nehogy véletlen intrikusnak, vagy gonosznkásnak vélje a lány, egy egészen halvány mosollyal teszi közhírré, fergetegesen komolyan.*
- Remélem, hogy a leendő férje is eléri a kívánalmainak határait.-
*Ez után leül. Megint. Így Chiara viszontköszönését már ülve hallgatja meg, s igen örül neki, hogy drágának lett nevezve. Ez már egy jó dolog, még akor is, ha a hercegnőcske nem tudja, hogy kit nevezett annak. Ha tudná, nyílván nem tenné.*
- Ejnye, ne nevezze magát borzasztónak. Hiszen ebben élt, ehhez kellet szoknia, nem? Mármint ahhoz, hogy egy magafajta hercegnőnek mindent szabad. Tehát az is, hogy megengedje magának: ne köszönjön egy alig ismert embernek.-
*Miközben magyaráz, egy cselédlány ront be és kérdezi tőlük, óhajtnak-e valamit. Bnjamin megingatja fejét, hogy ő biza nem. ekkor a felszolgáló Chiarához fordul, majd a lány válasza után eloldalazik. ekkor a herceg megint a mellette ülőhöz fordul, ugyanis eddig előrefele nézett, a most elvtávozottra.*

*Benjamin újfent eléggé egyet ért Chiarával, tehát az elvárásai méreténél igencsak bólogat neki. Jól teszi, hogy vannak. Mondjuk Benjamin szerint elvársainak a "kis emberek"-nek is kell, hogy legyenek. De erről ennyit is. Hiszen a férfiúnak új bólogatnivalója akad, Leopold természete.*
- Jól teszi kisasszony, hogy kezdi ezt gondolni. Ahogy én ismerem Leopoldot, még jobb férjet választott magának, mint ön tenné.-
*Bizonyám, ez így van. Egy kis gondolkozás után az ifjú Blair beszélne tovább, de ekkor belibben az ajtón Gloria. Az anyakirályné. Tehát a herceg rögtön felpattan a kanapéról, odamegy elé, letérdel, s ahogyan azt a régi időkben volt szokás az ilyen csodálatos fenségeknek. Erre a királyné csak mosolyog azzal a mindent tudó kis sejtelmesév el, majd unokahúgához fordul.*
- Chiara, azt hiszem, egy neked nem tetsző hírt kell közöljek. Megint a napnak az a része, mikor az esküvőre kell készülnöd. Nemsokára érkezik a terveződ, hogy kiválasszátok a ruhádat, aztn ha még marad rá idő, akkor a cipőt. Az anyádat ne is várd. Éppen...Gondolom te is tudod, hogy hol van.-
*A királyné teljesen megértően néz a lányra, ki szívében lánya helyett lánya. De mivel neki is sietős a dolga, már búcsúzik is.*
- Sok sikert Chiara, ha segítség kell, tudod, hogy hol találsz meg, kicsim. És viszlát Benjamin. Adja át üdvözletem Leopoldnak, ha találkozik vele mostanság.-
*Azzal a királyné már el is csoszog. Blair úrfi még egy kicsit ámulattal néz utána, aztán visszapillant Chiarára.*
- Csodálatos egy nő...Nem értem, hogyan bírta ki a megboldoglt Corsini mellett annyi éven keresztül. Biztosan van benne valami éteri, hiszen Leo is ámulattal és csodálattal képes róla beszélni, ami azért nagy szó. Nem gondolja?