Birmingham

Jonathan minden ellenérzését a fagyival szemben elfelejti, mikoron is a feleségecskéje szépen egy hosszú és finom, édes, csokis puszival köszönti, majd megy is elrámolni és roppant frapppáns választ ad. Míg továbbbra is készülődik, Jonathan belenyúl a zsebébe és elővesz egy igen hosszúkás dobozt. Vagyishogy nem hosszúkás , mert kocka alakú. De nagy, az a lényeg. De aztán vissza is ejti mély zsebébs és bemegy a hálóba, hogy lepakolhassa oldaltáskáját meg az elmaradhatatlan esernyőt.
Mire kimegy a konyhába, édes kis neje is ott terem egy neki szánt ajándékkkal, természetesen Meredisesen becsomagolva.
- Kinyithatom most, vagy várjak még vele, míg hazaértünk? Tudod mit? Az étteremben fogom kinyitni. Csak menjünk...farkas éhes vagyok.- Egy kacsintás után a született jómodor odasétál a kedveséhez, kézen ragadja és kivezeti a lakásból, be az autóba, ami egy bézs színű jaguár. Csodaszép. Ezzel a meseautóval furikáznak el a város egsyik legpuccosabb éttermébe.

Jonathan először mintha ügyet sem vetne arra, amit Meredis mond neki az ajándékról. esze ágában sincs még odaadni neki, majd csak a vacsora után. tehát belekortyol a pincér által felszolgált borba, ami hát nem a legtökéletesebb, persze csak azért nem, mert Jonathannak nem ez a kedvence. Persze ezt nem kell tudnia senkinek sem. Még a kis nejével sem közli, hanem nézegeti az étlepot, mint akinek nincsen semmi sokkalta jobb dolga. Amint megvan a rendeléssel odainti a pincért, viszont amíg az odaér, belenyúl a zsebébe, s előveszi azt, amire várhatott eddig a vele szemben ülő. Egy ezüst csomagolópapírba bújtatott téglalapformájú doboz, átkötve egy fekete selyemszállal.
- Nos, ez a tied, kedvesem.-mondja neki moyolsogva, miközben megérkezik a pincérzet is, annak rendje és módja szerint.

Jonathan miutén rendelt, egy finom kis csirkemellett gombás szósszal, csak azután veszi át az ajándékát, amire első tapintásra rá is jön, hogy mi, aszóval elkezdi kicsomagolgatni.
Ám mikor a teljes kinyitásra kerül a sor, mégis meg bír lepődni. Úgy gondolta, hogy valami egyszerű darabot kap, de nem. Soha nem gondolt még bele abba, hogy ilyenje kéne, hogy legyen, most mégis mintha a legszebb álmai közül valamelyik valósult volna meg.
De ez még nem minden, csupán a kezdet...mikor elkezdi böngészgetni az esernyőn lévő kottát, arra jön rá, hogy ez bizony annak a dalnak a kottája. Egy árnyalt kis mosoly fut fel az arcára.
- Csodás ajándék, köszönöm.- smire állna fel, hogy adjon egy örömpuszit nejének, az már ott is terem nála, hogy a maga ajándékát a nyakába rakassa, amit Jonathan készségesen meg is tesz. Egyszerűen csodálatosan mutat. Csók, és eztán már más semmi, mert a pincér hozza is az étkészleteket meg a tányért, az étterem címerével ellátot vörös szalvétával.

Jonathan szegényke észre sem veszi, hogy a drga jó neje rosszulléttel küzd. Vagy valami ilyesmivel, hiszen az ilyet nem szokta észrevenni, hacsak az nem annyira látható, hogy már kiböki a a szemét. De sajnos neki most más nem teszi ezt, mintsem a husi, amit meghoznak neki finoman illatozva, kinézve meg miegyéb.
- Neked is nagyon jó étvágyat.- kívánja Meredisnek a vele szemben ülő, s nekilát berakni az első falatot a szájába. Mindeközben eszébe jut egy olyan kérdés, amit nem tud, fel kell-e tenni, de végülis megteszi.
- Édesem, mi ütött beléd, hogy húst eszel? Még az esküvőnkön sem tetted ezt meg...- Egy édes kis moyols közepedte beszél az úrfi, miközben kicsit meglegyinti a villáját, remélve, hogy nem csöpög le róla minden szaft ami rákerült. S amíg a választ vrja, megfogja a poharát és belekortyol. Most, a gomba után valamiért jobban ízlik neki az a fajta bor, amit kapott.

Mikor Meredis azzal jön a kérdésére, hogy néha muszáj, meg amúgy is, most megkívánta. Furcsa dolgok ezek. Jonathan meg túlságosan is férfi ahhoz, hogy azon gondolkodjon, hogy mi lehet baj, egyszerűen betudja annak, aminek a neje is, valami kis betegségnek, ami igaz is lehetne, tekintve az előéletüket. Az úrfi nem egy betegségen látta már átlábalni a kis feleségecskéjét, aki hajlamos ilyesmikre, de az mindegy is.
Főleg azért, mert nincs ideje ilyesmiken gondolkozni, válaszolnia kell, de sűrgősen.
- Nos, igazából semmi. mEgint jöttek a gazdag csemeték, akiket semennyire nem érdekel az, hogy megtanuljanak játszani, csak a szüleik erőltetik. Nem lélekkel játszanak. Igazából, azon is gondolkoztam, hogy ezentúl nem a zeneiskola kiemelt tanáraként fogok dolgozni. Hanem mondjuk elmegyek magántanárnak. De ebbe a te belegyezésed is kell.- a vörös eddig kicsit legyezgetett a kezével, gesztikulált a villával, de itt leengedi a mancsát, átnyúl az asztalon, hogy kedveséét érintse meg.

Mikor Meredis beleegyezik, hogy tegye amit akar, Jnathan arcára kiül egy széles mosoly, de aztán hamar le is hervad.
- De kedvesem...Késülj fel, hogy amíg nem jön be rendesen a munka, addig...nem fogunk olyan jól élni, mint eddig.- Na persze a számlákra soha nem lesz gondjuk, sőt semmire sem, csak azért mégsem lesz a helyzet annyira fenomenálisan rózsás, mint eddig. Na de ez mindegy is, hiszen meghozzák a desszerteket, meg eljön a kérdés, amire igazából Jonathan már vrt. Sejtette, hogy valaha be fog következni. Tehát vigyorog is egy nagyot.
- Megtanítalak, de cserébe kérek valamit...-ám mielőtt Jonathan kimondhatná, hogy mit akar, Meredis már pattan is és rohan el. Talán ennyire megijedt volna attól, hogy a férje cserébe kér valamit? Lehet...Na de erre nem derül fény akkor sem, mikor a hölgy visszajön, eléggé furán néz ki.
- Kedvesem, baj van? Hazamenjünk? Rossz volt a sütemény?

Mikor Meredis elkezdi emlegetni az pja pénzét, Jonathan összeszorítja a szemöldökét és olyan komor arcot vág, mint ahogyan annak előtt meredisre nézett, s még most is teszi nem egy emberre.
- Felejtsd el. Az apád pénzéhez nem fogunk hozzányúlni. Az tényleg akkor fog jól jönni, akkor tudjuk majd hasznát venni, ha...Ha nagyon, nagyon nagy gondajink lesznek. Vagy majd, ha neadjisten gyermekeink lesznek. Azoknak is kell valami. Nyugodj le és felejtsd el.- ennyi. és Jonathnnak sincs apelláta, nem hagyja, hogy Meredia kár egy pillanatra is ezen gondolkozzon, hogy majd a bankba megy. Szóval a vörös úr is igen hamar elfelejti ezt a dolgot.
Mert másra kell koncentrálnia, a válaszadásra.
- Hát...Köze van a zongorához. Megtaníthatnál egy kicsit énekelni. Életemben nem tettem még...

Rendben van. Akkor az alku meg lett kötve, Jonathan meg Meredis bizony tanulni fognak egymástól egyet és mást. A vörös férfiú ennek nagyom is örülni tud csak. Szóval. Édes kis bogárkája kérsére, ugyanis Jonathan természetesen célzásnak vette a dolgot, már hívatja is a pincért és fizet. Azután felsegíti kedvesét, karján fogja, a másik karjára pedig ráakasztja a csodás kis ernyőjét, amit most kapott. Talán égi jlként nem hozott ma magával másikat, feledékenységből. Szóvbal így mennek, mendegélnek, kint az ajtónállóknak még köszönnek egy nagyot, legalábiss Milburn úr, aki az itt elköltött rengeteg csaora után érthető, hogy igen jóban van velük. Várnak még egy pár percet, mire megjön autójuk a futár kíséretében, majd Jonathan beül a vezető üléshez, Meredis meg ugye mellé és már furikázhatnak is haza, hogy otthon kellőképpen izgalmasan lezárják ezt a csodálatos napot.